Magyarnak születtem a budapesti zsidókórházban. Aztán lettem zsidó magyar, magyar zsidó, magyar izraeli, izraeli magyar. Az identitás mindig nehéz kérdés, főleg xenofób környezetben, ahol a társadalom egy része fontosnak tartja, hogy megállapítsa helyetted az identitásod, és elvárják, hogy színt vallj. És sokszor épp ez a xenofób környezet az, ami rákényszerít arra, hogy más legyél, hogy fontos legyen megélni a másságodat. Engem is ez tett zsidóvá, és nem a zsidó felmenőim, nem a holokauszt tragédiája, vagy rabbi őseim.
Pedig igazából nem akarnék én választani egyik vagy másik identitás között. Nagyon jól megfér bennem az összes együtt anélkül, hogy egyáltalán eszembe jusson gondolkozni a választáson. Miért ne lehetnék egyszerre mind? Miért érzem úgy, hogy rákényszerítenek arra, hogy foglalkoznom kelljen az identitásommal, hogy választ kelljen adnom bárkinek?
Körülmetélés?
A Szabolcs utcában születtem 1973-ban. Magyarnak születtem, szüleimtől nem is hallottam a zsidóságunkról addig, míg nem volt muszáj. Ekkor viszont kiderült, hogy igazából zsidónak születtem, hisz már a kórházválasztás sem volt véletlen, majd a születésemet követő dilemma a körülmetélésemről, melyre végül csak 18 éves koromban került sor. Zsidó gyermekorvosom segítségével tehát világra jöttem a zsidókórházban, majd hazavittek, és a következő években többet szó sem esett a zsidóságomról, boldogan éltem magyar életem. És persze a két dolog, a zsidóság és a magyarság remekül elvolt bennem egyszerre.