A Casablanca nyertesei: az álmos Michael Curtiz, Jack Warner (beszél, mint mindig), Hal Wallis (a Thalberg-díjjal), a rendezvény egyik házigazdája, Jack Benny és a forgatókönyvíró, Howard Koch. - fotó: Alan K. Rode gyűjteményéből

Az 1944-es Oscar-díj átadón Kertész Mihály, a magyar zsidó rendező kapta a legjobb rendező díját a Casablancáért, mely film a következő évtizedek során globális kulturális jelenséggé vált. (Michael Curtizt magyarul Kertész Mihálynak hívjuk, de az idézetekben a felvett angolosított nevét használjuk.) Kertész beszéde a Grauman Kínai Színházban a Hollywood Boulevard-on rövid volt és aranyos: „Alázatosan hálás vagyok” – mondta a közönségnek tört angolságával. Csodálatos pillanat volt. A 20. század egyik legismertebb filmjének köszönőbeszédét egy olyan magyar zsidó mondta, aki soha nem sajátította el az angol nyelvet. Végül is a filmben sok olyan zsidó szerepelt, aki a náci Európából menekült el.

Alan K. Rode Michael Curtiz A Life in Film – fotó: University Press Kentucky

A közelmúltban megjelent életrajzban, a „Michael Curtiz: A Life in Film” (Kertész Mihály: Egy élet filmen) Alan K. Rode, az író–filmtörténész azt állítja, hogy a Casablanca összehasonlíthatatlan karaktere részben Kertésznek köszönhető, mert a filmben zsidó menekülteket szerepeltetett. „A Casablanca nem az a film lett volna, amivé vált, ha nem Curtiz lett volna a rendezője” – írja Rode, aki jelenleg a Los Angeles-i Film Noir Alapítvány igazgató-kincstárnoka. „Ez volt a filmstúdiók munkájának csúcsa, amikor minden összejött egy nagyon szerencsés pillanatban Hollywoodban. Ezért is állta ki az idő próbáját.”

70 dolgot gyűjtöttünk össze - 70 magyar vonatkozású történetet. Természetesen nem egy teljes leltár, csak színes villanások sokasága. Vannak a listánkon köztudott dolgok, melyeket az egész világ ismer, mint például az" Aviva módszer" vagy a "Krav maga", és vannak az albumban olyan magyar felmenőkkel rendelkező izraeli személyek és fogalmak, amelyek minden nap itt vannak a kezünk ügyében vagy a fejünk felett, mint például a Vaskupola.

Fotó: Pexels

Engem soha nem ért bántalmazás, néhány elhanyagolható beszólást, bámulást és néhány, zsúfolt villamoson vagy buliban történt kéretlen tapizást leszámítva. A statisztikák, és főleg az utóbbi fél évben napvilágra került történetek alapján a nők nagyon-nagyon szerencsés, és sajnos meglehetősen kis körébe tartozom ezzel. Éppen ezért sokáig gondolkodtam azon, hogy az együttérzésen és a döbbeneten kívül van-e bármi jogom hozzászólni az ügyhöz. A Facebookon nem is tettem, talán jól, talán rosszul mérve fel a helyzetet. Aztán a jeruzsálemi mindennapok valósága és néhány utazási élmény kezdett összeállni egy történetté, aminek – valahonnan távolról – köze van a #metoo történetekhez, legalábbis az én olvasatomban.

Érdemes megnézni ezt az egyperces videót a Trump-Jeruzsálem-Izrael-fővárosa témában. Nem azért, mert valami olyat mond, amit eddig nem tudtunk, nem támogat, nem támad senkit. Egyszerűen azért, mert emberi, naiv és leegyszerűsítő, és kell ez most, mint egy falat kenyér.

A videó készítője Nas – egy észak-izraeli faluból származó arab/palesztin srác, a Harvardon végzett, majd unatkozott egy pár évet sok százezer dollárért egy hightec cégnél, amikor rájött, hogy életének 32%-át már leélte. Ezért úgy döntött, nem halogatja tovább amit leginkább szeretne, utazni fog a nagyvilágban. Egy évet tervezett, azalatt minden nap elkészített – ugyanabban a 32% akkutöltős trikóban – egy darab, szigorúan egy perc hosszú videót emberekről, ötletekről, tájakról és elvont fogalmakról. Ezeket természetesen feldobta a világhálóra: mára közel 3 millió facebook követője van, mini-filmjeit több mint száz millióan látták.

Azóta meg sem állt, az egyperces videókból valószínűleg mára már jó üzleti vállalkozás is lett, ez itt a 610-dik film. Nas elmondja benne, szerinte hogyan kell a 70 éve tartó izraeli-palesztin konfliktust megoldani:

„Két népnek két állam, az egyik Izrael, a másik Palesztina. Közöttük az 1967-es határ. Hogy ez működjön, Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt területekről, a palesztinoknak olyan vezetők kellenek, akik nem uszítanak erőszakra. Az otthonaiktól megfosztott arabokat és a zsidókat kompenzálni kell. Jeruzsálem pedig legyen közös fővárosuk. Mert nem ér annyit ez a darab föld, ami egyébként alig nagyobb, mint New Jersey, hogy az olyan kölykök, mint a kisöccse, harcoljanak érte, ahelyett hogy boldogan élnének.”

Egyszerű, ugye?

Rabbik a fedélközön - fotó: screenshot a youtube-ról

Ma egy egészen csodálatos, rendhagyó utazásra invitálom a turista hetiszakasz olvasóit. Segítségével újra végigjárhatjuk eleink 1905-ben rendezett „első izraelita szentföldi utazását”.

A fényképalbum borítója - fotó: screenshot a youtube-ról

Mai tudásunk szerint ez volt az első szervezett, zsidóknak szánt, Erec Jiszróelbe szóló utazás, amelyen mintegy 150 magyar hitsorsos vett részt.

Névsor - fotó: screenshot a youtube-ról

Olaszországból indult a csoport az Adria hajótársaság Thália hajóján, amely korábban a híres Rothschild család kirándulóhajója volt. A nagyszabású vállalkozás egyik fő szervezője Krausz Benjámin Zeév Vilmos debreceni főrabbi volt. 18 nő, általában feleségek is elkísérték jómódú uraikat, akik közt voltak neológok és ortodoxok egyaránt, cionisták és anticionisták vegyesen.