friss - hiteles - magyarul izraeli

Izraelinfo

Izraelinfo

Aki feltöri ezt a kódot - jelentkezhet az izraeli elhárításhoz

A Sin Bet feladványát 60 ezerből csak hárman oldották meg

2017. május 06. - Izraelinfo

Nem kevesebb, mint 60 ezer izraeli próbálta megfejteni ezt a feladványt, amelyet a Sin Bet - az izraeli biztonsági elhárítás hivatala - tett közzé annak a kampánynak a részeként, amelyben a cyber-egységükbe toboroznak tehetséges, új munkaerőt.

Közülük mindössze 20 embernek sikerült megfejteni a teljes feladatsort, a kutatási feladvány mindhárom fokozatát pedig csak hárman voltak képesek teljesíteni.

Tavaly az izraeli titkosszolgálat, a Moszad is hasonló eszközzel keresett munkaerőt a különleges műveletek osztályára, amikor Izrael függetlenségének napján cyberfeladványt tett közzé. Akkor kevesebben próbálkoztak meg a megadott kód feltörésével: a közel 25 ezer résztvevő közül csak néhánynak sikerült megfejteni a kiírt feladatot.

sin_bet_ugynok.jpg

A Sin Bet feladványa tehát sikeresebb volt, és lényegesen kevesebben oldották meg. Ennek az volt az oka, hogy egy öt „cyberzseniből” összeállított csapat levonta a tanulságokat a Moszad feladványából, és egy annál nehezebb kódot dolgoztak ki. Az általuk kiépített feladványsor fokozatosan nehezül úgy, hogy az első lépéseket még aránylag könnyen megoldhatja a jelentkező, de az a végére iszonyatosan megnehezül. A Sin Bet feladványáról állítólag nagyon sok matematikus fórumon értekeztek a világhálón is.

Azok a kiváló elmék, akiknek sikerült végül feltörni az izraeli elhárítási hivatal által közzétett kódot, most pályázhatnak azoknak az elit munkahelyeknek az egyikére, amelyeket a Sin Bet kínál az élvonalbeli, fejlett technológiák kidolgozása és alkalmazása terén.

A Sin Bet vadonatúj weboldalt is avatott, ahol szintén újonnan készített kampányfilmekkel mutatják be a szervezet működését a nagyközönség számára is. Ezt eddig több, mint 200 ezren nézték meg. A technológiai egységről készült klip itt látható:

Politzer Maymon Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://izraelinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr9612485467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.08. 12:01:00

Zsidónak is kell lenni, azaz nem igaz, hogy bárki pályázhat.

CIKLONBE importor 2017.05.08. 12:21:52

Ket perc alatt megfejtettem, de nem mondom meg mert utalom a zsidokat, ezert nem segitek nekik.

pkovaks 2017.05.08. 15:42:38

@CIKLONBE importor: lassu voltal, nekem 30 mp alatt sikerult...

Bambano 2017.05.08. 17:44:27

a nav n go is keresett már így munkaerőt itthon, nem izraeli találmány...

11110000 2017.05.08. 19:23:29

Ahogy látom, szerencsétlen blogger, neked a helyesírás megfejtése is megoldhatatlan feladatot okoz folyamatosan.

11110000 2017.05.08. 19:24:29

Ja, egyébként a cyber magyarul úgy hangzik: kiber.

11110000 2017.05.08. 19:25:42

@MaxVal BircaMan HJCD:
De biztos úgy írták a kódot, hogy csak levágott fitymával lehet megfejteni, szóval ez alapból szűkíti a kört.

Kövér Lajos 2017.05.08. 19:35:35

De jó, hogy mindig akad egy izraeli témájú cikk, amelyik alatt oda lehet böfögni egy kis zsidózást; én szégyellem magamat helyettetek :(

Nbl 2017.05.08. 19:47:41

Bambano: a nav n go nem izraeli-magyar gyökerekkel bír?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.08. 19:56:16

@11110000:

Ez nem valószínű, viszont idegent nem alkalmaz az izraeli titkosszolgálat.

11110000 2017.05.08. 20:03:48

@Kövér Lajos:
Elég, ha saját magad helyett szégyelled magad. Már az sem kis feladat.

11110000 2017.05.08. 20:04:46

@MaxVal BircaMan HJCD:
Nehogy már, te még nem hallottál a csak levágott fitymával feltörhető kódokról?

Kövér Lajos 2017.05.08. 20:28:52

@11110000: Nekem nem kell szégyellnem magam, én nem gyűlölök senkit.

11110000 2017.05.08. 22:24:36

@Kövér Lajos:
Aki még arra sem képes, hogy gyűlöljön valakit, az igenis szégyellje magát.
Milyen ember az olyan?

onewayticket 2017.05.08. 23:39:34

@MaxVal BircaMan HJCD: "Ez nem valószínű, viszont idegent nem alkalmaz az izraeli titkosszolgálat."

Hát Téged biztosan nem fog! :P De még a bolgár sem...

11110000 2017.05.09. 01:03:44

@onewayticket:
Őt az orosz politbjuro alkalmazza felforgatási és hamispropaganda-terjesztési céllal.

LúzerMan 2017.05.09. 06:48:30

Vajon a videó megtekintése milyen kódot telepít a számítógépre? :-)

erkölcsi hulla 2017.05.09. 09:29:53

@Kövér Lajos: Hopp ez most keresztényezés volt? Arra nincs shaming ? :D

kvadrillio 2017.05.09. 09:43:35

""" „Nem engedhetjük meg Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy teljes mértékben felügyelje a civil társadalomnak szánt pénzeket. Független szervezeteknek kell ezzel foglalkozniuk”

– mondta Solbert az NTB norvég tévének. Arra figyelmeztetett, az „illiberális” hatalmak nem értik, hogy a civil szférának miért kell függetlennek lennie.

„A civil szférát államilag nem kontrollálhatják”

– mondta a norvég miniszterelnök, aki a Konzervatív Párt és bevándorlás-ellenes Haladó Párt alkotta kormánykoalíció élén áll."""

ühümmmmm.........ÉS MIÉRTIS ERNA NÉNI ??? MER........EZ A NÁLUNK IS KIALAKULT UN. """CIVIL-TÁRSXADALOM" ...-.TULKÉPPEN A MUSZLIM MINTÁRA KIÉPÜLT PÁRHUZAMOS TÁRSADALOM ??????? AKIKRE NEM VONATKOZNAK AZ ADOTT ORSZÁG TÖRVÉNYEI ÉS ÚGY OSZTOGATJÁK A KAPOTT MILLIÁRDOKAT A HAVEROKNAK, ISMERŐSÖKNEK, MINTHA A SAJÁT PÉNZTÁRCÁJUKBÓL OSZTANÁK ????????? EGYBKÉNT ERNA NÉNI, TE ÚGY TUDOM NORVÉGIA MINIELNÖKE VAGY ÉS NEM MÁS ORSZÁGOKÉ !!!!!....AVAGY HÜLYE-E VAGY ??? :o)

ISTENBIZONY ! OLYAN MEGDÖBBENTŐ DOLGOKAT LEHET OLVASNI EGYES ORSZÁGVEZETŐKRŐL, HOGY SZINTE HIHETETLEN !!!EGYBKÉNT A KÓD: ANTISZEMITIZMUS !!!!!..... csakis ez lehet....ugyehhh :)))))

Hokunda 2017.05.09. 09:44:22

És a kód megfejtése milyen nyomkövető mintát telepít az agyba?

pakker 2017.05.09. 10:06:52

Na és mi van, ha tényleg megfejtettem? Kb. öt perc alatt volt meg a megoldás... Ez egy egyszerű link, de már kipucolták az oldalt majdnem teljesen. Elkéstem vele? Vagy még vhol azért lehet jelentkezni? Itt úgy néz ki, mintha már lezárták volna a jelentkezést...

Treff Bubi 2017.05.09. 10:47:30

Engedjétek már el ezt a zsidózó-nem zsidózó gumicsontot. Izrael a világ egyik legparanoidabb (jogosan), állandó harci készültségben álló országa, nyilván a legszigorúbb szűrőket használják a toborzásnál. Ha egy sima állampolgársághoz igazolni kell a zsidó felmenőket, az elhárításnál vajon mennyire veszik komolyan?

Plumper_ 2017.05.09. 11:28:44

@MaxVal BircaMan HJCD: mondjuk Bayer Zsolt pályázhat? Nem hinném. Zsidó, az biztos, tényleg az, hidd el, ne menjünk bele, tudom én is, és sokan mások.
Viszont potenciális fenyegetés lenne Izraelre nézve.

@CIKLONBE importor: és szerinted te érdekled Izraelt, bármi változik, te bármit változtatsz? senki vagy.

Plumper_ 2017.05.09. 11:57:51

@MaxVal BircaMan HJCD: az apja sváb, azzal takarózik. Még egyszer: az anyja zsidó.
Baj, mert jobb lenne, ha nem öngyűlölő zsidó volna, hanem csak egy zsidógyűlölő gaj.

pakker 2017.05.09. 15:16:07

Kedves Blogger!

1. Ez a blog tényleg csak a zsidózás kedvéért jött létre?
2. Ez az egész akármi feltörés szir-szar dolog jó régi lehet, mert a toborzóoldal már nem működik.
3. Valszínűleg ezért nem érdekli a kutyát sem, hogy feltörtem. (Meg talán mert a bőrösvirslit nem szeretik arrafelé)
4. Lóf@sz lejárt híreket, felhívásokat meg hírértékű szenzációként tálalni elég szánalmas. Úgy méginkább, hogy az egész cikk szó szerint átemelted. Minimum a linket illett volna idetenned, ahonnan ezt átemelted és a zsidó cikk dátumát is meg kellett volna nézni, ahol találtad...
5. Egyébként hány helyen értekeztek erről a neten, merthogy egy szánalmas linken kívül, sehol máshol még csak említést sem tesznek a dologról.

11110000 2017.05.09. 17:46:53

@Kövér Lajos:
Krisztus is orosz propagandát terjesztett, meg alaptalan ökörségeket?
Kb. a nyelvészet az, ahol sokszor mond értelmes dolgokat is, más területen csak butaságot.

11110000 2017.05.09. 17:48:22

@pakker:
Fitymaellenőrzés megvolt?
Mert ha az pozitív, akkor esélytelen vagy. És szerintem a kód tudja ezt rólad.
süti beállítások módosítása